A csodás gyógyulások tudománya

Az emberi egészség test és lélek (psziché) harmonikus együttműködése. Az orvostudomány elképesztő tudásmennyiséget gyűjtött a test működéséréről, ehhez képest a lélek kutatása még gyerekcipőben jár. Érthető módon könnyebb szerveket megfigyelni, sejteket vizsgálni, molekulákat számlálni és elektromos potenciált mérni, mint a gondolatok és érzelmek kapcsolatait kifürkészni, feltérképezni és leírni. Lassan haladunk azért ezen a területen is, a psziché és a test kapcsolatát kutatva számos betegség kialakulását sikerült jobban megérteni. Ezzel egy időben az is szépen körvonalazódik, hogy miképpen tudjuk felhasználni tudatunk erejét a gyógyító munka során, kiegészítve ezzel a műtétek és gyógyszerek adta lehetőségeket.

sejt-szövet-test

Kelly Turner pszichoterapeuta kutatási témájának a csodás gyógyulásokat választotta. Több, mint száz mélyinterjút és több, mint ezer bizonyított esetleírás átnézését követően összegyűjtötte, milyen döntések, stratégiák és kezelőmódszerek játszhattak közre ezekben a különleges történetekben. Szakmai érdeklődése a rosszindulatú daganatok (rákos megbetegedések) felé fordult, és kigyűjtötte, mik azok a tényezők, amelyek minden efféle radikális remisszión átment ember útján közösek voltak. (Az orvostudomány rák esetében nem beszél gyógyulásról, csak radikális remisszióról, azaz a betegség visszahúzódásáról. Ez számos esetben a test teljes daganatsejttől való mentességét is jelenti.)

A következő közös pontokat találta:

1) Az étrend gyökeres megváltoztatása

2) Kézbe vették saját egészségüket – döntéseket hoztak, amelyekért felelősséget vállaltak, hittek saját erejükben, és beleálltak a tennivalókba

3) Megtanulták követni a megérzéseiket – ráéreztek, hogy a tudattalan lelki tartalmaiknak szerepük van a betegség kialakulásában, és így a gyógyulásban is

4) Gyógynövények és táplálékkiegészítők használata – ilyen pl. az elengedhetetlenül fontos D-vitamin pótlás. Sok esetben pedig a gyógynövény kombinációk biztosítottak a gyógyszerekkel azonos hatáserősségű, ámde sokkal enyhébb mellékhatásokkal bíró alternatívát

5) Elfojtott érzelmek felszabadítása – ehhez gyakran vették igénybe pszichoterapeuta segítségét

6) Pozitív érzelmi állapotok megélése – jó társaság, töltő, erősítő kapcsolatok, közös szórakozás, nevetés

7) A környezetükben lévők támogatása – elfogadták azok segítségét, akik szívesen adták, és határokat emeltek azok felé, akik leterhelték és visszahúzták őket

8) Mindannyiuknak erős okuk volt életben maradni – családtagjaik vagy önmaguk és a világ iránt érzett szeretet miatt, mindenkinek kicsit másképpen

9) Spirituális nyitás, elmélyülés – ennek fontos része, hogy kapcsolatot építenek saját testükkel, testérzeteikkel, s ugyanígy az is, hogy helyet kapott életükben a belső béke keresése és a hála megélése. Gyakran testkezelés segítette ezt a folyamatot (akupunktúra, DaoQi, shiatsu, stb.), itt a terapeuta hiteles, elfogadó és empatikus jelenléte legalább annyit számított, mint a kezelőmódszerek

+1) Azoknál, akik képesek voltak rá, rendszeres testgyakorlás, torna, sport is a napi rutin része lett

Voltak páran, akik komoly belső krízist vagy halálközeli állapotot követően egy csapásra váltottak irányt, belső világuk gyökeres átalakulásának megfelelően. A többség azonban lépésről-lépésre, komoly befektetett munka árán érte el célját. Ebben legtöbbször olyan integratív szemléletű orvosok vagy terapeuták iránymutatására támaszkodtak, akik tapasztaltak voltak a lélek és a test együttes kezelésének területén. Kelly Turner kutatásának az üzenete tehát egyértelmű: léteznek csodás gyógyulások, és nem csak véletlenül, sorsszerűen. Bizony van olyan hozzáállás, megközelítés, ami nagymértékben fokozza a radikális remisszió esélyét akár daganatos, akár más súlyos betegségben szenvedők számára.

(Forrás: Kelly A. Turner – Radical Remission: Surviving Cancer Against All Odds, HarperOne, 2014)
További információk: Integrált orvoslás

healing

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: