Pszichológiai megfontolások a mostani járványhelyzetben

Bizonytalan ideig otthonról dolgozni, a munkából kiesni és/vagy az otthon maradt kisgyermeket lekötni, nagyobb gyerek digitális tanulmányait menedzselni embert próbáló feladat.

Ismerjük el, hogy ez a helyzet nehéz. A legtöbbünknek semmi hasonlóra sincs példája, megoldási mintája, egy ilyen helyzet komplex kezelését sehol nem tanulhattuk meg korábban. Ez komoly alkalmazkodást igényel, önmagában attól krízishelyzetnek számít, hogy nincs rá bevált megoldásmintánk.

Mindenkinek a saját nehézsége fáj legjobban. Ha erőt tudok meríteni abból a gondolatból, hogy nekem legalább van párom/ gyerekem/ csak három gyerekem van, nem hat/ kertem/ tartalékaim/ barátaim, jobb helyzetben vagyok másoknál, az jó. De fordítva ez az érvelés nem érvényes. Senki felé ne kommunikáljuk, hogy ő csak hallgasson, neki mennyivel könnyebb, mint nekünk. Mindenkinek a saját nehézségeivel kell megküzdenie, és azokat kívülről, bármiféle szempontra hivatkozva senki nem érvénytelenítheti.

Tűrnünk kell a bizonytalanságot. Bárkivel beszélünk, bárhová kattintunk, ott elolvashatjuk, hogy „csak az az esélyünk, hogy….” vagy hogy „fölösleges pánikolni, mert…”. Valójában azonban senki nem tudhatja és ez soha nem is fog kiderülni. Ha megússzuk az egészet nagyobb bajok nélkül, sem mondhatja majd senki, hogy „látjátok, fölösleges volt pánikolni”, hiszen nem tudható, hogy az általuk akár extrémnek talált óvintézkedéseket betartók arányának köszönhető-e ez. De annyira sok ismeretlenes ez a történet, hogy nagy baj esetén sem állíthatja senki, hogy „így és így ez biztosan elkerülhető lett volna”.  Valójában döntéseket hozunk legjobb belátásunk, egyéni kockázatmegítélésünk és értékrendünk szerint, nem pedig igazunk van.

A bizonytalanság pszichésen nagyon megterhelő. Ahhoz, hogy ne kelljen sokáig elviselni, sokféle stratégiát alkalmazunk. Ezek egyike az önigazolás. Döntéseket hozunk legjobb belátásunk, egyéni kockázatmegítélésünk, értékrendünk szerint, majd onnantól kezdve fokozottan szűrjük az információkat, felértékelve a döntésünket alátámasztókat és leértékelve az annak ellentmondókat. Ezt megnyugtatónak is találhatjuk, csak jegyezzük meg, hogy ez a stratégia szükségszerűen szűkíti, torzítja a gondolkodásunkat, világunkat. Kifejezetten káros viszont az így merített „igazságot”, „jogosultságot” mások leértékelésére, kritizálására, hibáztatására használni.  A megítéltetés, elbizonytalanítás, megszégyenítés, de ugyanígy, a másik oldalról a háborgás, kiakadás, mindenki hülyének nézése mind a lelki egészséget romboló stratégia, miközben a pszichés immunrendszerünkre is nagy szükségünk van.

A racionális félelmek és irracionális negatív gondolatok közti különbségtétel fontos pszichológiai tanulnivaló az utóbbiakra hajlamosak számára, itt azonban nem olyan könnyű minden negatív gondolatról eldönteni, hogy az mennyire racionális vagy irracionális. Ne csak az ismerőseinktől tájékozódjunk, mert az is egy erősen torzító szűrő. Próbáljunk tudatosan odafigyelni azokra a tényekre, érvekre, amelyek feszültséget keltenek bennünk, amelyeket elhessegetünk. Érzelmektől fűtött helyzetben hasznos ellenpróbákat végezni: pl. ezt az adott intézkedést ugyanígy ítélném meg, ha az ellentétes politikai tábor mondja, hozza meg? Ezt az adott viselkedést, döntést felelősnek, értékrendembe illeszkedőnek tartom akkor is, ha nincs „igazam”? Az egyéni óvintézkedéseknek, önkorlátozásoknak ki kell állniuk ezt a próbát, mások nyomasztása, leszólása, hibáztatása azonban fenn kellene, hogy akadjon ezen a szűrőn.

Próbáljuk meg felismerni, és legalább magunknak elismerni az érzéseinket. Az érzéseink rendben vannak. Félhetünk, lehetünk dühösek, lehetünk feszültek, nyugtalanok, de bizakodóak és kiegyensúlyozottak is. Ne nyomjuk el és tagadjuk le, amit érzünk, mert ez rengeteg pszichés energiánkat fogja lekötni, és különösen veszélyeztetetté tesz az önigazoló/ igazságosztó viselkedésre. Ha felismerem és elfogadom, hogy „oké, én pánikolok ebben a helyzetben”, akkor első hozadékként legalább én megértettem és elfogadtam saját magam, másodikként lehet, hogy nem minősítem felháborodott igazság bajnokaként embertársaimat „én nem pánikolok, de…” felütéssel.  Szülőként legyünk különösen tudatosak: gyerekeink tőlünk tanulják az érzések felismerését, megnevezését, kibírását, megváltoztatását vagy letagadását, elfogadhatatlanná minősítését, másikakkal helyettesítését, másokra vetítését. Vegyük észre az érzéseinket, engedjük meg, hogy nálunk tartózkodjanak, idővel majd továbbállnak, más érzések kerülnek előtérbe. Fontos, hogy legyen, akivel beszélhetünk róluk, de bírjuk is el őket. Ha annak érezzük szükségét, hogy folyamatosan árasszuk ezeket közösségi oldalakon és levelezőlistákon, csoportokban, inkább keressünk egyet az online formában elérhető pszichológusok közül.

Lehet, hogy bizonytalanok vagyunk, de nem tehetetlenek. Nem vagyunk beszorítva egyetlen lehetséges reakciómódba, és nem is csak két rossz közül választhatunk. Emberi lényként (egyes nagy gondolkodók szerint egyetlen) elvehetetlen szabadságunk, hogy minden élethelyzetben megválaszthatjuk a hozzáállásunkat. Fejlődhetünk, korábban kevésbé használt izmok módjára tudatosan erősíthetjük lelki ellenállóképességünket.  Ennek nagyon sok módja van, itt álljon két nagyon egyszerű és végtelenül hatékony stratégia a saját jóllétünk fokozására: minél többször keressük meg magunkban a hála érzését bárki vagy bármi iránt; valamint legyünk kedvesek másokkal, fejezzük ki elismerésünket, érdeklődésünket, nagyrabecsülésünket akár szeretteink, akár ismeretlenek iránt.

Az, hogy nehéz helyzet, kimerültség esetén energiáink visszanyeréséhez, feltöltéséhez egy kis egyedüllétre vagy inkább mások támogatására van szükségünk, nagymértékben „alapbeállításunk” része. Ezt is fontos tudnunk magunkról, és amennyire lehet az adott helyzetben, tudatosan áldozni erre. Vannak, akik számára az otthon nyugalmából dolgozni valóságos megváltás, másoknak szenvedést okoz. Előbbieket viszont rövid távon is nagyon lemerítheti, hogy mindig van valaki más is otthon, nincs pihenés az interakciók terén. Legyünk fontosak magunknak, és minden nap tegyük meg magunkért azokat az alapvető dolgokat, amikre a feltöltődéshez szükségünk van.

Szülőként is nagyon megterhelő lehet ez a helyzet. Sok helyen fogjuk olvasni, hogy maradjunk nyugodtak és megnyugtatóak, de ha nem vagyunk azok, legyünk inkább hitelesek. Megoszthatjuk a gyerekekkel, ha aggódunk, feszültek vagyunk, bizonytalanok abban, mi is a jó lépés. Ha mi elbírjuk és elvállaljuk az érzéseinket, ők is el fogják. Vigyáznunk kell rájuk, de felelősek vagyunk azért is, ha katasztrofizáló, a világot és a velünk nem azonosan gondolkodókat rossznak, veszélyesnek beállító meggyőződést ültetünk el bennük. Jó alkalom lehet most (is) tudatosítani a gyerekben, hogy az Interneten sok pontatlan információ, pletyka is tényként jelenhet meg. Hasznos és megnyugtató számukra, ha tudják, hogy mindenki rendszeresen találkozik kórokozókkal, testünk egészséges védekezőrendszere azonban a legtöbbet gond nélkül legyőzi. Ezt a védekező, bajokat kivédő csapatunkat erősíthetjük egészséges ételekkel, elég mozgással, alvással és a kedvességünkkel,  jókedvünkkel.  Ne felejtsük el, hogy ez a helyzet a gyerekek számára sem egy ingyen vakáció, elmaradnak számukra fontos elfoglaltságok, versenyek, korlátozottan találkozhatnak számukra fontos emberekkel. Figyeljünk rájuk, hallgassuk meg őket, érezzünk együtt az ő veszteségeikkel is.

Ebben a mindenki számára új helyzetben sok nehézséggel, kihívással kerülhetünk szembe, miközben fejlődési lehetőség is számunkra, növekedhetünk együttérzésben, felelősségvállalásban, együttműködésben. Érdemes tudatosan korlátozni, mennyi negatív impulzust engedünk be az életünkbe. Törődjünk lelki egészségünkkel és ne veszélyeztessük másokét, hiszen ez a testi immunitás megőrzésének is fontos eszköze.

Neményi Eszter, pszichológus

Pszichológiai megfontolások a mostani járványhelyzetben” bejegyzéshez egy hozzászólás

Új írása

  1. Köszönöm ezeket a józan, megnyugtató sorokat!
    Igen, fantasztikus lehetőség ez a mostani helyzet, minden bizonytalanságával együtt. Úgy vélem, nem véletlen, hogy éppen most, a tavasz, a természet újraéledésének küszöbén, pont most jött ez az emberiséget befelé fordulásra, önvizsgálatra intő járvány.
    Persze, szabad félni, kétségbeesni, de vállaljuk fel. S ha elfogadjuk, s megpróbálunk legalább egy rövidke relaxáció békességében befelé tekinteni, észre fogjuk venni azt a rengeteg, felsorolhatatlanul sok dolgot, amikért hálásak lehetünk, pl. a fenti írásért is, s azért, hogy el tudjuk olvasni.
    Mindenkinek kicsit másként nehéz ez a helyzet, mindenkit kicsit másként szólít meg, s ezért kicsit másként fejlődési lehetőség.
    Az idősebb korosztály tagjai számára, akik közé én is tartozom, vajon mit üzenhet? Talán sokunkat megbékélésre is késztethet, múltunk sebeinek elfogadására. Hisz mindegyikben kereshetjük és megpróbálhatjuk meglelni azokat a kisebb-nagyobb könnycseppeket, melyek életünk “igazgyöngyeivé” válva épp segíthetnek és lendületet adhatnak a további útra. Megleljük-e? Vagy keserűen, egyre fáradtabban figyeljük, hogy mikor és hol következik az “utolsó útelágazás”. Ne azt kémleljük, s ne engedjük, hogy a háborgás hatalmasodjék el rajtunk. Keressük és találjuk meg a mostani helyzet páratlan fejlődési lehetőségeit.

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Működteti a WordPress.com. , Anders Noren fejlesztésében.

Fel ↑

%d blogger ezt szereti: