Az emberi test csodákra képes. Állandó dinamikus egyensúlyban van, folyamatosan alkalmazkodik a változó körülményekhez, és így, amíg tudja, fenntartja az egészséges működését. Ezt a harmonikus belső állapotot homeosztázisnak nevezzük, a hatásokat pedig, amelyek időről-időre megbillentik ezt, a stresszor fogalommal foglalhatjuk össze. A stressz életünk természetes és szükséges része, optimális szintje mellett működünk a leghatékonyabban. Ezt az állapotot eustressznek nevezzük. Ha túl kevés van belőle, “belefulladunk” az unalomba, ha túl sok, túlterhelődünk. Utóbbi a distressz állapot. Szervezetünk szabályozó rendszerei jelentős mennyiségű stresszel képesek megbirkózni az egyensúly fenntartása mellett, időnként azonban túlterhelődünk, betelik a pohár. Ekkor pihenésre van szükségünk, mely során a regenerációs folyamatok helyreállítják a kompenzációs tartalékainkat, és mehet tovább az élet.
Egészséges szervezet akkor betegszik meg, ha az azt érő külső vagy belső hatások túl nagyok, vagy túl sokáig állnak fenn ahhoz, hogy mindezt kompenzálni tudná, illetve regenerációra lenne lehetősége. Végső soron tehát mindig a bennünket érő (tágan értelmezett) stressz mennyiségének, és a szervezetünk teherbíró képességének viszonya dönti el, képesek vagyunk-e megőrizni egészségünket. A stresszorok sokfélék lehetnek, sérülésektől kezdve a különféle kórokozókon keresztül a nem megfelelő táplálkozásig vagy túlzott fizikai terhelésig. Bár különböző irányból és módon terhelik testünket, mégis végül ugyanazok a szabályozó rendszerek végzik az ellensúlyozást, és ugyanazon energiatartalékaink merülnek általuk. Így hiába százféle a stressz, ezek hatása végül összeadódik, és ezúton könnyebben vezet túlterheléshez, mint ha mindig csak egy behatással kellene megbirkóznunk.
Minden betegséget keltő, azaz kóroki tényező stresszorként hat az emberi szervezetre.
Stresszorok felosztása az integrál szemlélet kvadránsai szerint:
Az integrált szemléletű kivizsgálás fontos eleme, hogy feltérképezzük a páciens életének valamennyi területét, meghatározzuk az egyes stresszorokat, és felbecsüljük jelentőségüket. Szem előtt tartjuk, hogy egy kórfolyamat kialakulásában általában számos különböző külső és belső tényezőnek van szerepe. Ezt követően olyan terápiás tervet állítunk össze, amely átfogóan képes kezelésbe venni valamennyi jelentős területet.