Úton a boldogság felé

Anthony de Mello volt az első olyan szerző, aki számomra érthető módon közelítette egymáshoz a keleti és a nyugati spiritualitást. A szeretet útja című könyv olvasása közben már tudtam, hogy ezt újra és újra elő kell majd vennem, akár évek múltán is. Így tud majd tanítása – ami nem más, mint a valódi boldogságtan – egyre mélyebben és mélyebben átformálni. Ebből a könyvből elevenítek fel most egy fejezetet, és emelek ki pár gondolatot. (Forrás: Anthony de Mello: A szeretet útja, Korda Kiadó, 2000.)

Gondoltál-e valaha is arra, hogy boldogtalanságra vagy programozva, és ezért aztán tehetsz bármit, hogy boldog légy, eleve kudarcra vagy ítélve? Olyan ez, mintha matematikai egyenleteket táplálnál egy számítógépbe, és aztán sikertelenül nyomogatnád a gombokat, hogy Shakespeare idézetekkel szolgáljon.

Ha boldog akarsz lenni, az első, amire szükséged van, nem erőfeszítés, nem jóakarat, nem is helyes vágyakozások, hanem annak a világos megértése, hogy pontosan hogyan programoztak téged. Ez történt: A társadalom és kultúra, amelyekben felnőttél, arra tanítottak, hogy úgy véld, nem lehetsz boldog bizonyos személyek és tárgyak nélkül. Nézz csak körül! Az emberek mindenütt arra a meg nem kérdőjelezett feltevésre építették az életüket, hogy bizonyos dolgok – pénz, hatalom, siker, elismerés, jó hírnév, szerelem, barátság, lelkiség, Isten – nélkül nem lehetnek boldogok. Mi a te sajátos kombinációd?

Amikor elfogadtad ezt a feltevést, akkor természetesen kialakítottál egy ragaszkodást ahhoz a személyhez vagy dologhoz, akiről vagy amiről meggyőztek, hogy nem lehetsz nélküle boldog. Azután erőfeszítések következtek, hogy megszerezd ezt az értékes dolgot vagy személyt, hogy kötődj hozzá, ha már megvan, s hogy kizárj minden lehetőséget, amely az elveszítéséhez vezetne. A végső stádium pedig az a nyomorúságos érzelmi függőség, amelyben a ragaszkodásod tárgyának van hatalma izgalomba hozni téged, amikor megszerezted, nyugtalanítani, hátha elveszíted, és nyomorulttá tenni, ha tényleg elveszítetted. Állj meg egy pillanatra, és szemléld elszörnyedve ragaszkodásaid végtelen listáját, melyeknek foglya vagy. Konkrét személyekre és dolgokra gondolj, nem elvont fogalmakra… Amikor a ragaszkodásod már foglyul ejtett, akkor ébrenléted minden percében teljes erőből küzdesz a világ átrendezéséért magad körül, csak hogy megszerezhesd és megtarthasd ragaszkodásod tárgyát. S mivel ez igen fárasztó, kevés energiád marad élni, illetve az életet élvezni. De lehetetlen is ez a küzdelem, mert az állandóan változó világot egyszerűen lehetetlen ellenőrzés alatt tartani. Ezért tehát a beteljesült, derűs és nyugodt élet helyett kielégületlen, aggódó, idegeskedő, bizonytalan, kétségbeesett és feszültségekkel teli életre vagy kárhoztatva. Mert néhány tovatűnő pillanatra a világ valóban enged erőfeszítéseidnek, és átrendeződik vágyaidnak megfelelően. Akkor aztán boldog vagy egy rövid időre. Pontosabban, néhány villanásnyira részed lesz a gyönyörben, amit egyáltalán nem lehet boldogságnak nevezni, mert mindig ott van a félelem, hogy a személyeknek és a dolgoknak az az elrendezettsége, amit te oly nagy fáradtsággal rakosgattál össze, bármely pillanatban kicsúszhat a kezedből és cserben hagy – amint előbb-utóbb be is következik.

De van itt még valami más is, amin érdemes elgondolkodni. Amikor nyugtalankodsz és félsz, ugye az azért van, mert van rá esélyed, hogy elveszíted vagy meg sem szerzed ragaszkodásod tárgyát? Amikor pedig féltékeny vagy, ugye az azért van, mert valaki más elviheti azt, amihez te ragaszkodsz? A dühöd pedig, ugye, majdnem teljesen abból fakad, hogy valaki a ragaszkodásodhoz vezető utadban áll? Hát arra figyeltél-e már, hogy mennyire paranoiás tudsz lenni, amikor a ragaszkodásodat veszélyeztetik – nem tudsz tárgyilagosan gondolkodni, még a látásod is eltorzul, nemde? Amikor pedig unatkozol, az nem azért van, mert nincs elég abból, amiről azt hiszed, hogy boldoggá tesz, amihez ragaszkodsz? Amikor lehangolt vagy és nyomorultul érzed magad, mindenki láthatná, hogy mi a baj: az élet nem adta meg, ami nélkül szerinted nem lehetsz boldog.

Itt vagy hát agyonterhelve ragaszkodásaidtól – küzdesz a boldogságért, de úgy, hogy közben a világért el nem hagynád terhedet. Erre még csak gondolni is képtelenség! Az a tragédia, hogy mindenkit arra tanítottak, csak így nyerhetik el a boldogságot – holott ez garantáltan nyugtalanságot, csalódást és szomorúságot eredményez. Szinte senki sem hallotta a következő igazságot: ha igazán boldog akarsz lenni, csak egyetlen dolgot kell megtenned: szabadulj meg a programozottságodtól, dobd el ragaszkodásaidat!

Amikor az emberek belebotlanak ebbe a magától értetődő igazságba, kétségbeesnek attól a gondolattól, hogy mennyire fájdalmas elhagyni ragaszkodásaikat. Pedig a folyamat egyáltalán nem fájdalmas. Ellenkezőleg. A ragaszkodásoktól való megszabadulás nagyon kellemes feladat, feltéve, ha a tőlük való szabaduláshoz használt eszköz nem akaraterő vagy lemondás, hanem látás. Csupán arra van szükséged, hogy kinyisd a szemed, és lásd, hogy nincs is szükséged ragaszkodásod tárgyára; csupán arra voltál beprogramozva, hogy azt hidd, enélkül a bizonyos személy vagy tárgy nélkül nem lehetsz boldog, hogy élni is képtelenség nélkülük. Emlékszel, mennyire fájt a szíved valamikor, mennyire biztos voltál benne, hogy soha többé nem lehetsz boldog, mert elveszítettél valakit vagy valamit, aki vagy ami oly becses volt számodra? És mi történt? Múlt az idő, s helyrejöttél, nemde? Ez rámutathatott volna elképzelésed tarthatatlanságára, arra a trükkre, amit programozott agyad játszik veled.

A ragaszkodás nem valami tény. Csak elképzelés, fantázia a fejedben, amely a programozás által került oda. Ha ez a fantázia nem lenne a fejedben, nem lenne ragaszkodásod sem. Szeretnéd a dolgokat és személyeket, és örülnél nekik, de mivel nem volna semmilyen hamis elképzelésed sem, ezért ragaszkodásmentesen tudnád élvezni őket. Ha jobban megnézzük, másképpen nem is lehet igazán örülni nekik.

Összefoglalásként vedd számba összes ragaszkodásaidat! Mondd minden egyes személynek, illetve dolognak: ” Igazából egyáltalán nem ragaszkodom hozzád. Csak ámítom magam, amikor azt mondom, hogy nélküled nem lehetek boldog.” Mondd őszintén, és elámulsz a benned lejátszódó változástól. “Igazából nem ragaszkodom hozzád. Becsaptam magam a gondolattal, hogy nélküled nem lehetek boldog.”

Eddig az idézet – érdemes újra és újra átolvasni és feltenni a kérdéseket:
Mihez ragaszkodsz, mire vágysz, mi tart bűvöletében?
Pénz, hatalom, siker, elismerés, jó hírnév, szerelem, egészség, gyermek, jó munkahely, finom ételek, kábítószerek, bulizások?
Avagy egy istenképhez, eszményhez, politikai irányzathoz, valláshoz vagy népcsoporthoz béklyózod magad?
Esetleg a szokásaid, bejáratott tevékeny és gondolati rutinjaid tartanak hatalmukban?
Vagy az élet nagy kérdései… Az élet értelme, a fájdalom és a halál szükségessége, és az ezektől való rettegés, ami igazán szorongat – és okoz folyamatos szorongást?

Nem te vagy a hibás, nem te írtad a programokat, hanem a társadalom, a környezeted és az életkörülményeid. De a lehetőség a tiéd – egyedül Te vagy az, aki kioldhatod börtönöd láncait.

Elindulni néha nehéz, néha nem megy egyedül. A pszichoterápia segít megbirkózni a múlttal, a meditáció megtanít a jelenben lenni, a spiritualitás pedig megvilágosítja a jövőt. Tudd, hogy számodra is van út, van lehetőség, hogy célhoz érj, és teljesen szabaddá, boldoggá válj!